Fővárosi Hulladékhasznosító Mű

2023. november 30.


November utolsó napján a Hulladékhasznosító Műbe látogattunk el. A kijutás Rákospalotára senkinek sem volt túl egyszerű, ugyanis pont aznap érkezett meg az év első komolyabb havazása. Engem Orsi felvett kocsival félúton, szóval mi legalább a meleg autóban izgulhattunk azon, hogy egyben és időben megérkezünk-e😂. A bejárat megtalálása is kisebb kihívást jelentett, de végül mindenki odaért.

Egy nagy terembe kísértek be minket, ahol egy előadás keretében hallhattunk a hulladékok feldolgozásáról és a körforgásos gazdaságról. Szó esett az Európai Unió által előírt célszámokról és hogy ezeket a célszámokat mennyire sikerül teljesítenie az Uniós országoknak, közte Magyarországnak. Bemutatták az üzem működését, vagyis, hogy milyen folyamaton megy keresztül a hozzájuk beérkező szemét. 


Miután tisztáztuk a fogalmakat és megértettük a működést, felvettünk egy sisakot és indulhattunk az üzembe. Bent érthető okokból nem készíthettünk képeket, így itt sem fogok tudni mutatni, de elmondhatom, hogy nagyon érdekes volt minden. Megnézhettük az égető teret, illetve azt a nagy csarnokot is, ahová a kukásautók beöntik a szemetet. A sok hulladékot hatalmas "kampók" segítségével juttatják utána tölcsérekbe. Bár nem voltak túl kellemes illatok, a csoportunkat alig lehetett meggyőzni, hogy haladjunk tovább😂. Több tíz méter magasban, járórácsokon közlekedve néztük meg az üzem további fontosabb részeit. Miután mindent megnéztünk, amit meg lehetett, visszatértünk kiinduló pontunkra, az előadóterembe.

Kilépve a Hulladékhasznosító Műből elég nagy hóval szembesültünk. Természetesen nem ülhettünk úgy autóba, hogy ne hógolyózzunk egyet gyorsan😂. Nem volt kesztyűm, szóval két hógolyó után már nem éreztem a kezem, de nem bántam, mert ez megkoronázta a napunkat😁.

Ha szeretnétek többet megtudni róluk, látogassatok el az oldalukra, ahol láthattok kisfilmeket, illetve hivatalos adatokat a műről. Itt találjátok 👉 Hulladékhasznosító

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon