Dél-pesti szennyvíztisztító

2023.október 12


A szennyvíztisztító telep egy nagyon más terepgyakorlatos környezet volt, mint a korábbiak. Hiszen most nem kint voltunk a természetben, ahol növényeket, tavakat és kőzeteket vizsgáltunk, hanem egy épített környezet vett körül minket.

Az első 30-40 percben egy rövid előadáson vettünk részt, ahol megismerhettük nagyjából a telep működését, a tisztítás folyamatát és hallhattunk érdekes, olykor megdöbbentő adatokat (pl.: A záportározó 360.000 köbméter vizet képes elraktározni)

Ezután végig jártuk a szennyvíz útját a mechanikai tisztítástól, az ülepítésen át, a fertőtlenítésig. Szinte minden épületbe benézhettünk, nagyon érdekes volt.

    Előmechanikai tisztítás (kő, homok, zsír eltávolítása)

    Előülepítő (nyers iszap képződése)

A legjobban talán mindenkinek az üvegházak tetszettek. Egyrészt mindenkinek az állatkert és a pálmaház jutott eszébe, ami mindig jó élmény, illetve valahogy az ember mindenre számít egy szennyvíztisztító területén csak erre nem. A három közül abba mentünk be, amelyikben egzotikus növények vannak, itt láttunk banánt is 🍌. Kicsi volt, zöld és uborka illatú...de banán😂.  A növények gyökérzete alul lelóg, így azokon megtudnak tapadni a tisztításban szerepet játszó baktériumok. Alattunk nyolc medence labirintus szerűen volt összekapcsolva, ezekben folyt végig a víz.

    Üvegház (benne növények, amelyeknek a gyökérzete a medencékbe lóg)

A biológia tisztítás második szakasza következett, majd végül a fertőtlenítés. A legvégén még szó esett arról, hogy mit kezdenek a biogázzal. Eltárolják, a felesleget pedig elfáklyázzák vagy hő- és elektromos energia formájában hasznosítják.

Mindannyian nagyon sokat tanultunk és tényleg rettentően érdekes volt látni, hogy hogyan is zajlik ez a folyamat😊.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon